1999 óta viseli alapítványunk Tölösi Péter nevét. Évről évre "Tölösi Péter" díj átadásával ismerjük el mindazok munkáját, akik önzetlenül és kiemelkedően segítik alapítványunk munkáját.

Tölösi Péter Díj

TÖLÖSI PÉTER MUNKÁSSÁGA

"Én sajnos személyesen nem ismerhettem őt, mert amikor az akkori Matávhoz kerültem - 1993-ban - ő már vezérigazgató-helyettesként Budapesten dolgozott.

A kollégáink, akikkel együtt dolgozott, sok történetet, élményt őriznek vele kapcsolatban. Ezek kivétel nélkül pozitív, kellemes emlékek, melyekből kitűnik, hogy szelíd, nagyon intelligens, bölcs ember volt. Mindig udvariasan, őszintén közeledett munkatársaihoz, mindenkivel megtalálva azt a hangot, ami az együttgondolkodáshoz kellett. Mert ez volt a titka; a komoly, határozott cél elérésének igénye nem párosult agresszióval. Ez már akkor is kuriózumnak számított, de Tölösi Péter munkássága bizonyította, hogy így is lehet, sőt így lehet igazán maradandót alkotni.

1961-ben kezdett a Misina tetőn, a TV-állomáson adókezelőként. Több évtizedes munka, rengeteg tapasztalat és sok-sok tanulás után egyre nagyobb feladatokat oldott meg sikeresen, míg 1990-ben a Matáv Pécsi Igazgatóságának igazgatója lett. Röviddel ezután vezérigazgató-helyettesnek nevezték ki, ebben a beosztásban 8 éven át dolgozott különböző területeken. Mindig oda szólította a hivatása, ahol valami újat kellett bevezetni, ahol olyan kihívásnak kellett megfelelni, ami új volt a szakterületen.

Munkáját végtelen becsülettel végezte, így kivívta a szakmai és munkatársai elismerését is:
Nevéhez fűződik többek között:

  • a hazai optikai gerinchálózat kiépítésének megkezdése, mely azóta is alapja az ország telekommunikációs hálózatának,
  • több mint 10 éve felismerte, hogy a távközlési cégeknek nyitni kell a médiai felé. Az internet terjedésével mára ez nyilvánvaló, de a múlt század végén ez még nagyon újszerű, a szakterület jövőjét alapvetően meghatározó gondolat volt.

Felsorolni is nehéz lenne elismeréseit, munkája mellett betöltött egyéb tisztségeit, de fontos megemlíteni, hogy

  • 1991-ben Eötvös Lóránd díjat kapott,
  • 1997-ben pedig Baross Gábor díjjal tüntették ki, majd
  • 1999-ben - halála évében - posztumusz Puskás Tivadar díjjal ismerték el életművét.
  • A Magyar Telekom budapesti székházának konferencia központja Tölösi Péter nevét viseli.

Munkássága, élete, eredményei még mindig példa, példa kell hogy legyen és csak remélni tudom, hogy ez a fajta szemlélet még megtalálható a hazai vezetők között.

Az alapítványunk is folyamatosan arra törekszik, hogy ebben a szellemben végezze a munkáját és a Tölösi Díjjal kitüntetett személyekben is ezt az értékrendet keressük.”

Lőrinc Tamás

Kuratóriumi tag

 

DÍJAZOTTAINK

1999.
Dr. Szűcs Rozália

1990 óta a "Tölösi Péter" Alapítvány kuratóriumának elnöke, korábban az osztályon később az Onkológiai Gondozóban vett részt a beteg gyermekek gyógyításában. Áldozatos munkájának köszönhetően egyre többet valósított meg az Alapítvány célkitűzéseiből. Ápolási körülmények javítása, eszközök beszerzése, szülőszállás létrehozása. Jelenleg is aktívan dolgozik.

2000.
Dr. Véghelyi Erzsébet

Szinte az Alapítvány megalakulása óta támogatja, segíti a munkát. Nagy szerepe volt a Rét utcai szülő szállás kialakításában, üzemeltetésében. Tanácsokkal és személyes kapcsolataival segítséget nyújt az Alapítványnak.

Réder István

Az Alapítvány megálmodója, majd egyik megalapítója. Így már tíz éve nagyon aktívan dolgozik az Alapítvány céljaiért, amellett hogy az Alapítvány anyagi ügyeinek felelősségteljes munkáját végzi.

2001.
Iváncsikné Kálmán Éva

1990-től napjainkig alapító tagként töretlen lelkesedéssel és odaadással tevékenykedett az alapítványi munkában. Somogy megyei lakosként Kaposvárott és a megyében sok segítőkész ember támogatását szerezte meg a nemes cél érdekében.

Dr. Pásztory Tamás

A Telekom (Matáv) NYRt. volt vezérigazgató helyettese, hosszú évek óta nyújtott erkölcsi és anyagi segítséget az Alapítványnak, melyekkel nagymértékben hozzájárult az Osztály felújításához és a Rehabilitációs Központ kialakításához. Pásztory Úr a Matávosok illetve a Telekomosok a Pódiumon művészeti estek fővédnöke. Az est bevételével minden évben az Alapítványt támogatta. Ezek a segítségek nagymértékben hozzájárultak a kis betegek és családjaik betegség okozta testi lelki megterhelések elviselésében.

2002.
Prof. Dr. Kajtár Pál

1976 óta vezeti a Dél Dunántúli Regionális Centrumot Pécsett a Gyermekklinika Onkológia osztályán, mely Baranya, Somogy, tolna és Zala megye onkológiai betegeit gyógyítja. Sok szülő és gyerek köszönheti neki, hogy kortársaikhoz hasonló életet élhet.

Barics József

A Rehabilitációs Központ átalakításában nagy szakértelemmel vett részt. Szervezete irányította az átalakítási munkálatokat. A tervezővel és kivitelezővel úgy végezték a felújítást, hogy a gyermekeknek és szüleiknek egy csodálatos otthona legyen.

2003.
Krutki Józsefné Dr.

Amikor Tölösi Péter Budapestre jött, őt jelölte meg utódjaként. Személyében egy nagyon lelkes, segítőkész támogatóval gazdagodott az Alapítvány. A Rehabilitációs Központ sem jöhetett volna létre, az Ő időt, fáradságot nem kímélő segítsége nélkül.

2004.
Andor Mária

Aki már akkor kapcsolatban állt az onkológiai osztály betegeivel, amikor az Alapítvány még csak elképzelés sem volt. Rengeteget járt be az Osztályra, foglalkozott a gyerekekkel, a táboroztatásukban is aktívan vett részt. Különböző ünnepségekkel (húsvét, karácsony, gyermeknap), ajándékokkal, műsorokkal próbálta elterelni a kis betegek figyelmét a betegség okozta fájdalmakról.

Rausch Jánosné

Réder István közvetlen munkatársaként szinte az Alapítvány megalakulása óta intézi az Alapítvány pénzügyeit. 1991 óta töretlen lelkesedéssel segíti, óvja az Alapítvány pénzét.

2005.
Poszgai Jánosné

Aki 10 évig volt az Onkológiai Osztály főnővére. Egy fantasztikus, családias légkört teremtett az Osztályon a betegek és a nővérek között. Számos ötlete valósult meg pl.: játszósarok kialakítása, a hosszan bent fekvő gyerekeknek zsúrok, foglalkozások megszervezése, lebonyolítása. A nővéreknek szakmai továbbképzéseket tartott, közös kirándulásokat szervezett. Az Ő úttörő munkája, lelkesedése egy indító segítség volt az Alapítvány létrehozásában. Nagyon sok munkája fekszik a Rét utcai szülőszállás beindításában is.

Békési Istvánné

Hosszú évek óta nagy odafigyeléssel, hozzáértéssel, precizen ellenőrizte az Alapítvány gazdálkodását. Körültekintéssel, gondossággal ellenőrizte a Kuratórium döntéseinek végrehajtását pénzügyi és számviteli szempontból, különös tekintettel a SZJA 1%-ának szabályszerű felhasználását. Ezt a felelősségteljes munkát minden ellenszolgáltatás nélkül végezte.

2006.
Dr. Halmos Péter

Az Alapítvány egyik alapító tagja, aki kezdetektől napjainkig képviseli az Alapítvány jogi ügyeit és nagy odafigyeléssel, körültekintéssel segíti a kuratórium munkáját.

2007.
Dr. Berényi Ildikó

Több éve a gyermekklinika Onkológiai Osztályán kezelt kis betegek, szüleik és hozzátartozóik lelki támogatást végzi. Segít nekik mind a diagnózis, mind a kezelés alatt jelentkező kérdések, problémák feldolgozásához.

Nemes László

A "Hangoló" már második évtizede felhőtlen kikapcsolódást nyújt a kis betegeknek. Egész lénye, műsorának szelleme, játékossága segíti, hogy a gyerekek elfeledkezzenek betegségükről, melyeket a kezelések miatt nehezen tudnának elviselni.

2008.
Kiss Béláné, Irénke néni

Önzetlenül segíti, támogatja az Alapítványt hosszú évek óta. Varázslatos lénye, mély empátiája sokat jelent a gyermekeknek és szüleiknek.
Sok évtizedes pedagógiai tapasztalata színesíti rendezvényeinket. Csodálatos és nagyon hasznos ajándékokkal lepi meg a gyermekeket, időt és fáradságot nem kímélve.

Fekete Magdi

Korábban, mint az osztály egy meghatározó nővére, odaadó mély szeretetet árasztó lénye segítette a gyermekeket és hozzátartozóikat, a betegség és a kezelés okozta megrázkódtatásokban. Később, kuratóriumi tagként nagy aktivitással, önzetlenül támogatta az Alapítványt, abban, hogy az osztály műszerezettsége javuljon és a gyerekeknek minél több élményt adó, színes programot tudjon megvalósítani. Ötleteivel, rendszeres részvételével emelte a rendezvények színvonalát.

2009.
Bányai Károlyné

Az Alapítványnál a megalakulása óta társadalmi munkában lelkiismeretesen, körültekintően végzi a munkaügyi és bérszámfejtési munkákat.
Alapítványunk bővülő tevékenységével egyre több feladata adódik és ezt önzetlenül, precízen ellátja. Munkája nem látványos, de nélkülözhetetlen az alapítványunk részére.

2010.

Nyaka Lajos

Segítőkészségének köszönhetően Alapítványunk által működtetett Rehabilitációs Központba jó minőségű bútorok kerülhettek. Irodáink, közös helységeink, szülői szállásunk az Ő támogatásával kerültek berendezésre. Hozzájárulásával gondozott gyermekeink családjukkal együtt Balatonkenesén is eltölthettek pár napot.

2011.

Kocsis Krisztina óvodapedagógus és mentálhigiénés szakember

Több, mint két évtizede dolgozik gyermekek között. A gyermeki lélek rejtelmeit magánemberként is ismeri, hiszen három gyermek édesanyja.

A kórháziskola munkájában 2002 óta vesz részt, először önkéntesként dolgozott, majd főállású kórházpedagógusként. Kezdetektől kiemelkedő szociális érzékenysége, kreativitása, innovativitása, gyermekszeretete. Állandó tettvágy, jobbító szándék jellemzi mindennapjait. Nagyon fontosnak tartja a csapatmunkát. Hisz abban, hogy hatékonyan segíteni együttgondolkodva és együttműködve lehet. Mély hittel küzd a beteg gyermekek és családtagjaik élhetőbb hétköznapjaiért a klinika falain belül és kívül. Kisgyermekekkel, kamaszokkal és szülőkkel egyaránt megtalálja a hangot, mindig örömmel várják a vele való találkozást.

A Tölösi Alapítvánnyal klinikai munkája kezdetétől együtt dolgozik. Kreatív ötleteivel, segítőkészségével, gyakorlati tapasztalatával mindenkor hozzájárult az alapítványi programok sikeres lebonyolításához.
Köszönjük, hogy mindenkor számíthatunk rá! :)

2012.

Behekné Barta Mária

Az alapítvány 1990-es alakulása óta támogatja a rehabilitációs gyermekrendezvényeket, játszóházas programokat és kirándulásokat. Ételei, süteményei mindig mosolyt csalnak a gyermekek arcára.
Odaadó támogatását köszönjük!

2014.

Katona Kári

„Az idei év díjazottja egy olyan személy, akinek már 2005 óta szoros kapcsolata van az Alapítvánnyal. Ő az a különleges ember, akinek igen nagy az empátiakészsége, különösen, ha beteg gyermekekről van szó. Belőle olyan szépség és mély gondolatok törnek fel, hogy verseit átvette az egyház és tanítja is. Azt hiszem, kevés ember hordoz magában olyan mély és nemes gondolatokat, mint Ő.”…”  Nagy szerepe volt abban, hogy 2006-ban az Adományvonal által összegyűjtött  pénz 10 Millió Ft. volt, ami országosan is egyik legkiemelkedőbb összeg volt.”…”2007-ben ellátogatott Pécsre és megtekintette a Gyermekklinika Onkológiai osztályát és a Rehabilitációs Központot.”…”2007 nyarán  a pécsi Szinkronúszó Egyesület szervezésében és előadásában a Hullám Fürdőben rendezett jótékonysági Gálaestre kértük fel Őt, hogy legyen az Est műsorvezetője.”…” A gálaest előtt bent járt az onkológiai osztályon és minden ott kezelt kis beteg ágya mellé leült pár percre, és a nővérek által odakészített Kláris fényképpel ellátott kártyára személyre szóló gondolatokat írt, a kicsik nagy örömére.”
„…szintén Klári ismeretségének köszönhetően a Tölösi alapítványnak készült egy kampányfilm 2014-ben, melyet Ritter Doron és munkatársai készítettek….”
Részlet Tölösi Péterné szavaiból

2015.

Dr. Papp Judit

Az idei év díjazottja Dr. Papp Judit is azon lelkes támogatók közé tartozik, aki nélkül Alapítványunk nem működhetne immáron 26 éve.

"Mindig szeretettel és készségesen segítette az alapítványt tanácsaival, később pedig, mint a felügyelőbizottság elnöke, aktívan vett részt az Alapítvány munkájában. Sok köszönettel tartozunk Neki, hogy a munkája mellett felvállalta támogatásunkat. Így  a gyerekeknek, szülőknek, orvosoknak és az ápoló személyzetnek sikerült olyan körülményeket teremteni, melyet az egészségügynek nem volt módjában biztosítani." Részlet Tölösi Péterné szavaiból

30 évesek lettünk!

2021-09-06

Lapozgató Kisbeteg magazin

 Lapozgató Kisbeteg magazin

A Pécsi Kórháziskola Alapítvánnyal karöltve készült havonta megjelenő magazinunk, mely sok érdekességgel, információkkal szolgált a kórházban fekvő gyerekek számára. Célja, hogy elviselhetőbbé, könnyedebbé tegyük számukra a kórházi tartózkodást. Jó unaloműzőnek szolgál minden korosztály számára. Az újság minden hónapban kérte a gyerekek segítségét a tartalom kialakításában. Munkáik, rajzaik, verseik, általuk készített riportjaik és írásaik is színesítették a magazint.

Tovább

Tovább az összes bejegyzésre

Támogass minket!


"Tölösi Péter" Alapítvány a leukémiás és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért

Cím: 7623 Pécs, Nagyvárad u. 1.

Adószám: 19031518-2-02

Bankszámlaszám:

K&H Bank Pécs

10402427-24213529-00000000

Galéria

Pici galéria kép
Pici galéria kép

Tovább a galériára